A hentes és a rendőrnő
2026. okt. 23.,
Nincsenek hozzászólások
A Sun Nudista Camping C-szektorában a hőség olyan volt, hogy még a kabócák is meggondolták, érdemes-e ciripelni. Pista, a környék közkedvelt, kicsit mackós, de csupaszív hentese egy törölközővel a vállán cammogott a büfé felé. Bár már három napja próbált megbarátkozni a gondolattal, hogy a textilmentes szabadság jegyében létezik, azért teljesen nem tudta levetkőzni a megszokásait.
Éppen a lángosos bódé felé tartott, amikor a csaptelepes zuhanyzó kanyarjában szembetalálta magát egy ismerős arccal.
Anitával.
Anita a szomszéd utcából. A határozott, mindig élre vasalt egyenruhát viselő, szigorú tekintetű rendőrnő, aki minden péntek délután pontosan 30 deka füstölt tarját és fél kiló finomkolbászt vásárolt Pista üzletében.
Pista megtorpant. Anita megtorpant.
Mindketten azonnal az automatikus reflexeikhez nyúltak: Pista ösztönösen a köténye zsebébe akarta dugni a kezét – ami természetesen nem volt ott –, Anita pedig lendületesen a csípőjére nyúlt, hogy igazítson egyet a szolgálati övén és a pisztolytáskáján. Ennek hiányában a keze furcsán a semmiben kalimpált egy pillanatig.
Egy örökkévalóságnak tűnő, kínos másodpercig álltak egymással szemben, csupaszon, mint két újszülött, miközben a szellő gyengéden fújdogált közöttük.
Pista kapcsolt először. Megköszörülte a torkát, és a világ legtermészetesebb hangján megszólalt:
– Jó napot kívánok, Anita művésznő! tetszik tudni, a... színházba, izé, a bolti pult mögé szoktam jobban felöltözni.
Anita szeme kissé kerekedett, de mint gyakorlott rendőr, hamar visszanyerte a hidegvérét. Összefonta a karját a mellkasa előtt – próbálva megtartani a tekintélyét:
– Jó napot, Pista bátyám... Nem gondoltam volna, hogy pont magával futok össze. Látom, a... kötényt otthon felejtette.
– Hát, tudja, hogy van ez... – vörösödött el Pista, miközben gépiesen próbálta a vállán lévő, alig harminc centis kéztörlő méretű törölközőt a dereka köré igazgatni, kevés sikerrel. – Itt kicsit kötetlenebb a kiszolgálás. De mondja csak, a pult másik oldalán sincs ma szolgálatban?
– Szerencsére nincs – mosolyodott el Anita, bár a tekintete óvatlanul Pista tekintélyes pocakjára tévedt. – Bár ha jobban belegondolok, magára adhatnék egy szabálysértési bírságot... köztéri csendháborításért, a látvány miatt.
– Hé, hé, biztosúr, azaz örmesternőnő! – emelte fel a kezét védekezően a hentes. – Én csak a természetes mivoltomban pihenek! Különben is, ha így nézzük, magán sincs ott az a bizonyos jelvény. Szóval itt most egyenlő párbajt vívunk. Vagyis... izé, puszta kézzel állunk a törvény előtt.
Anita nem bírta tovább, és kibukott belőle a kacagás.
– Igaza van, Pista. De tudja, mit? Megszoktam, hogy a hentesüzletben mindig alaposan megméri az árut. Remélem, most nem kérdezi meg, hogy „Maradhat még egy kicsi?”
Pista hasa megremegett a nevetéstől.
– Dehogy kérdezem! Sőt, ha megbocsát, én most elszaladok egy hideg sörért meg egy lángosért. Elég volt a szigorú szakmai lefedettségből!
– Menjen csak, Pista – biccentett Anita nevetve. – De pénteken találkozunk a boltban! És esküdjön meg, hogy fel lesz öltözve!
– Részemről az egyezség áll! Bár a tarját ezentúl szerintem egy kicsit más szemmel fogja nézni...
Pista gyors léptekkel, büszkén rugózva indult meg a büfé felé, miközben magában arra gondolt: a pénteki kolbászmérésnél lehet, hogy egy kicsit extra kedvezményt ad majd a hatóságnak.